Székesfehérvár - 70 éves filmkockák forogtak a Városháza belső udvarán tartott vetítésen
A Szent István emlékév keretében, 1938-ban különleges kitüntetésben részesült városunk. Államalapító királyunk ezeréves előírását felelevenítve ugyanis Székesfehérváron ülésezett az Országgyűlés. Ez olyan egyedi eset, amire háborús időkön kívül azóta sem akadt több példa. Éppen ezért bír akkora jelentőséggel az a Filmhíradó és az a helyi amatőr filmes által rögzített felvételsor, ami megörökíti a 70 évvel ezelőtti eseményeket. Ezeket a régi filmkockákat láthatták azok, akik hétfőn este fél tízkor eljöttek a Városháza udvarára.
„Alba Regia él és ünnepel.” – Márai Sándortól vették a program címét adó idézetet a szervezők, aki 1938-ban ezzel a címmel írt tudósítást a fehérvári történésekről. Az egykori események ma is fontosak Székesfehérvárnak, a város büszke múltjára. Ennek megfelelően sokan népesítették be a Városháza belső udvarát. A résztvevők között voltak fiatalok, akik kiváncsiak az 1938-as Székesfehérvárra és voltak olyan ősz hajú vendégek is, akik gyermekként részesei lehettek annak, amikor 1938 augusztus 18-án az országgyűlés tagjai bevonultak tanácskozni a Városházára.
Mivel az egykori képsorok többségét szöveges elemek nem kísérik, így a korszak legavatottabb helyi szakértőjét, dr. Demeter Zsófia múzeumigazgatót kérték fel arra, hogy a filmvetítés történész-kommentátora legyen. Értő és a témát szerető szakember kalauzolta el a résztvevőket az 1938-as Székesfehérvárra.
Érdemes kiemelni, hogy az 1938-as évben készült el a Megyeház téren álló Szent István lovasszobor, a Városháza mai nagyterme és a Romkert területének első rendezése. A korabeli dokumentumok alapján tudjuk: Csitáry G. Emil polgármester, a 70 évvel ezelőtti program házigazdájának városépítő munkájáról Horthy Miklós kormányzó is elismeréssel szólt.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - 70 éves filmkockák forogtak a Városháza belső udvarán tartott vetítésen
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu