Székesfehérvár - A családi házas övezetekben végeznek vízóra leolvasást szeptemberig

A Fejérvíz Zrt.vízmérő leolvasást végez Székesfehérváron, a családi házas fogyasztóknál 2008. augusztus 27-től szeptember 3-ig, a „H” ütemnek megfelelően, mely a következő városrészeket, illetve utcákat érinti: A Pozsonyi út - Béla út - Fiskális út által körülhatárolt terület, valamint a Távírda utca. A szolgáltató kéri, hogy tegyék hozzáférhetővé a vízmérőhelyeket. Ha ezt nem biztosítják, az előző időszak átlagfogyasztását veszik figyelembe.

Továbbá leolvasást végeznek még Aba és Belsőbáránd, Etyek, Jenő, Kőszárhegy, Martonvásár, Mezőkomárom, Mezőszilas, Nádasdladány, Sárkeszi, Sárosd, Sárszentmihály, Szabadbattyán, Szabadhídvég, Szár, Szárliget, Újbarok, Úrhida településeken a vízmérők leolvasása szeptember 1. és 15. között kerül sorra.

 A leolvasást napközben, munkaidő után és hétvégén is folyamatosan végzik. Azokat a fogyasztókat, akiket kétszeri megkeresésre sem érnek el, arra kérik, hogy a levélszekrényben hagyott leolvasólapot töltsék ki, és postafordultával küldjék vissza, illetve az interneten keresztül is bejelenthetik mérőállásukat szeptember 19-ig.

 

 

Forrás: www.szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - A családi házas övezetekben végeznek vízóra leolvasást szeptemberig

 

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

 



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu