Székesfehérvár - A Reneszánsz zene és tánc napját ünnepli Fehérvár

Május 31-én szombaton A Reneszánsz Zene és Tánc Napja alkalmából számos kulturális esemény zajlik majd a történelmi Belváros utcáin. Szele István közművelődési irodavezető kiemelte, hogy az ingyenes program jó felvezetése lesz a reneszánsz év csúcspontját jelentő júliusi eseménysorozatnak. A szombati kulturális programok szervezője, Kneifel Imre karnagy elmondta, hogy a belváros különböző pontjain forgószínpadszerűen szerepelnek majd a különféle zenei és táncegyüttesek.
Zenei és táncprodukciókat láthatnak az érdeklődők többek között a Virágóránál, a Mátyás szobornál, a Városház téren, a Romkertnél és a Hősök terén is. A programokról szólva Kneifel Imre karnagy elmondta, hogy 10 órától kezdődik a színes kulturális kavalkád a Belváros különböző pontjain, majd délben a Városház téren találkoznak a kamarakórusok, ének és táncegyüttesek. A Városház téren közös táncolásra invitálnak mindenkit.

Ezt követően este 7 –kor a Szent Imre templomban olyan hangversenyre kerül sor, ahol reneszánsz kori templomi zenét hallhatnak az érdeklődők. Az est zárásaként olyan többkórusos műveket mutatnak be, amelyek a reneszánsz végén megszeretett zenei formát tükrözik. Kneifel Imre elmondta, hogy a hangversenyen hallható zeneszerzési technika Velencéhez kötődik, a Szent Márk székesegyház többkórusos szentélyében alakult ki, lényege, hogy a kórusokat versenyeztetve, visszhangtechnikára építve szültnek többszólamú művek.



Forrás: www.szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - A Reneszánsz zene és tánc napját ünnepli Fehérvár



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu