Székesfehérvár - A szent király példája

A magyar államot megalapító István király kultusza elevenen él a magyarság egészében, illetve az általa királyi székhelyül választott Székefehérváron és Fejér megyében talán még elevenebb. Kitűnt ez a megyei és városi önkormányzatok pénteki, közös ünnepségén is.

A megemlékezést a megyeháza előtti téren, Szent István szobránál tartották. A Szózat eléneklése után Gaude Civitas Regia! – Örvendezz, királyi város! címmel a Vörösmarty Színház művészei adtak elő műsort. Ünnepi beszédet dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere mondott. A programot koszorúzás és a Himnusz zárta.


Dr. Balogh Ibolya a lovasszobor mellett elmondott köszöntőjében emékeztetett rá, hogy kereken hetven éve avatták fel a nyga királyt ábrázoló műalkotást. Abban az évben Székesfehérváron kivételesen gazdag programsorozattal tisztelegtek Szent István nagysága előtt; tekintettel halálának kilencszázadik évfordulójára. Példának okáért átutazott városunkon Eucharisztikus Kongresszusra Budapestre látogató pápai küldöttség vezetője, Pacselli bíboros - a későbbi XII. Pius pápa, ünnepélyesen áthelyezték Prohászka Ottokár püspök hamvait , megérkezett a Szent Jobb ereklye; országos dalosverseny tartottak kilencezer résztvevővel, és végül Esztergomból befotott a “Szent István tűz-staféta" augusztus 18-án. Ugyanezen a napon városháza udvarán megnyílt az országgyűlés kihelyezett ülése. (Az eseményt Aba-Novák falfestménye örökítette meg.)

A király kiemelt tisztelete kivételes személyiségének és kivételes munkásságának szól. Annak az uralkodónak aki "makacs eltökéltséggel hazát szervezett, életképes országot Európa közepén. Szent István király nemes és messzire látó uralkodással nyitotta meg történelmünk államként íródó lapjait, s vált már életében szimbólummá, akinek gondolatait, intelmeit ezer éve újra és újra érvényesnek érezzük." - mondta az elnök.

Magyarság és európaiság, ősi erények, hagyományok és kereszténység mai szemmel esetleg kibékíthetetlennek tűnő fogalmai a király példamutató tevékenységében együtt voltak jelen - folytatta - ezért válhatott történelmi korokon átívelő, ma is érvényes zsinrómértékké.

 

 

Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - A szent király példája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

 

Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu