Székesfehérvár - A város legnagyobb adófizetőinek mondott köszönetet Székesfehérvár

Szerdán este a Vörösmarty Színházban köszöntötte Székesfehérvár a város legjelentősebb adófizető cégeit.
A város polgármestere köszönetet mondott a városban működő vállalkozásoknak legyenek akár kisvállalkozások vagy multinacionális cégek: kiemelte, hogy az adóforintokon kívül hozzájárulnak ahhoz, hogy több tízezer embernek legyen munkahelye és a családok biztonságban érezzék magukat Székesfehérváron.
Egy várost nagyon sokféleképpen lehet jellemezni, de azthiszem, hogy nagyon fontos fokmérő a gazdaság -emelte ki Warvasovszky Tihamér polgármester. Ha egy településen, mint Székesfehérváron erős a gazdaság, akkor annak örülhet a kultúra, a sport, az egészségügy, a szociális terület is. A városban az elmúlt egy évtizedben egy tudatos munka folyt -együttműködve a gazdasági szereplőkkel, kis- és középvállalatokkal- egy cél érdekében, hogy minél jobban tudjon fejlődni Székesfehérvár és minél több embernek legyen munkahelye -hangsúlyozta a polgármester. "Örömmel jelenthetem, hogy 2002 óta mintegy 5200 munkahely létesült a városban és több mint 63 milliárd forintot fektettek be a vállalkozások. Jelenleg 72 ezer munkahely van a városban, aminek a 40%-át a régióból bejárók töltik be. Székesfehérvár összes adózója pedig az idei évben mintegy 9 milliárd forintnyi adót fizetett."
Az Iparűzési Adó az egyik biztosítéka a város dinamikus fejlődésének és meg tudjuk őrizni a versenyképességünket mondta Warvasovszky Tihamér. Ebből a pénzből jelentős infrastrukturális fejlesztéseket lehet megvalósítani. A vállalkozások számára pedig rendkívül fontos, hogy működtetünk egy szerteágazó oktatási rendszert és nagy hangsúlyt fektetünk a szakképzés korszerűsítésére, ugyanis egy vállalkozásnak fontos, hogy olyan munkaerő legyen, melyre alapozhat.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - A város legnagyobb adófizetőinek mondott köszönetet Székesfehérvár

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu