Székesfehérvár- A Városházán fogadták az Idősek Világszervezetének delegációját

Pénteken a fővárosban tanácskozott az Idősek Világszervezete(FIAPA), szombaton pedig Székesfehérvárra látogattak, ahol a Városházán fogadta a delegációt a város polgármestere. Warvasovszky Tihamér az idősek munkáját méltatta, majd a város történelméről és nevezetességeiről is beszélt. Thomas Nofre, a FIAPA arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmak demográfiai összetétele változik, világszerte növekszik az idősek aránya.

Arra van szükség, hogy az emberek idős korban is aktívan részt vehessenek a társadalom életében, ne jelentsenek tehertételt senkinek - fogalmazott. Az 1982-ben Bécsben megalakult FIAPA elnöke rámutatott, hogy az idős embereknek sok tekintetben speciális igényeik, szükségleteik is vannak, amit a társadalomnak biztosítania kell.

A rendezvényre a világ 70 országából közel háromszázan érkeztek. A vendégek köszöntése után Orsós Éva, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetségének az elnöke Magyarország idősügyi politikájáról, valamint a nemzeti stratégia helyi intézkedéseiről beszélt. Mint mondta a svéd és a finn példák mintájára kellene segíteni azt, hogy az emberek még aktív korukban foglalkozzanak az idősödés folyamatával és az időskori életminőség kérdéskörével.

 



Forrás: szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár- A Városházán fogadták az Idősek Világszervezetének delegációját



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu