Székesfehérvár - Átadták a Szent István-emlékérmet és díjat Székesfehérváron
Tóth Mihály székesfehérvári főiskolai tanárt tartotta méltónak az idei Szent István emlékéremre és díjra az elismerés odaítéléséről döntő kuratórium; a kitüntetést Spányi Antal megyéspüspök, a kuratórium elnöke adta át a Szent István Művelődési Házban.
A díjjal Tóth Mihály elkötelezett szakmai és közéleti tevékenységét ismerték el.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kara tanárának oktatói és tudományos tevékenysége a határokon túl is ismert, Nigériában, Indiában és Egyiptomban is oktatott és kutatott, s számos nemzetközi intézetben és alapítványban dolgozott.
Kutatói területe egyebek között a digitális technika, az információ és kódoláselméletre, a felsőfokú minőségbiztosítás kérdéseire, a kriptográfia és alkalmazásai területére terjed ki.
A Szent István Emlékérmet és díjat 2004-ben székesfehérvári magánszemélyek alapították.
Minden évben az nyerheti el, akinek munkásságához, szakmai életútjához Szent István öröksége szolgál iránymutatásul, aki a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet él vagy élt, annak szellemében tevékenykedett, s a területén kiemelkedő tevékenységet végzett vagy végez.
Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár -Átadták a Szent István-emlékérmet és díjat Székesfehérváron
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu