Székesfehérvár - E-hulladék gyűjtő akció lesz április 12-én a Skála parkolóban

Elektronikai hulladékgyűjtő akciót tartanak április 12-én szombaton a Skála parkolóban. Az programot az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a Gaja Környezetvédő Egyesület, Márton Zoltán önkormányzati képviselő, a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi és Kommunális Irodája és a Depónia Kft közösen szervezi.

ehulladek02_752_20080404103210_251.jpg


Magyarországon évente mintegy 150 ezer tonnányi elektronikai eszköz kerül ki a forgalomból. Az elektronikai hulladék mennyisége évente majd 10 százalékkal emelkedik, ami azért is rendkívül aggasztó, mert ezekben a termékekben sok a környezetet súlyosan szennyező, de hasznosítható anyagok vannak - emelte ki a az e-hulladékok gyűjtésének fontosságát Róka Gyula az ARISZ elnöke.

Márton Zoltán önkormányzati képviselő egy nemrégiben történt eset kapcsán is igen fontosnak tartja, hogy szervezett formában gyűjtsék össze a nem használatos elektromos berendezéseket. Néhány hete valaki a Pilinszky téren egy régi televíziót dobott ki egy bokor mögé. Egytlen hét alatt egy kisteherautónyi régi televízió gyűlt össze a téren, amit aztán a Városgondnokság szállíttatott el a Csalai Hulladéklerakóba.
A sajtótájékoztatón a Gaja Környezetvédő Egyesület irodavezetője Gárdonyi László arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai fogyasztói társadalomban azzal válhat valaki környezetvédővé, hogy meggondolja mit és miért is vásárol meg az üzletekben. Székesfehérváron egyébként minden lakó ingyenesen helyezheti el fölöslegessé vált műszaki berendezéseit a Palotai úton található Hulladékudvarban és a Csalai Hulladéklerakóban is - hívta fel a figyelmet Damsits László a Környezetvédelmi és Kommunális Iroda munkatársa.

Az április 12-i e-hulladékgyűjtő akcióban reggel 9 órától kora délutánig várják a fölöslegessé vált műszaki berendezéseket a Skála parkolóban.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - E-hulladék gyűjtő akció lesz április 12-én a Skála parkolóban

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu