Székesfehérvár - Elkezdődött az Árpád-fürdő felújítása - év végére szeretnének végezni
Az Árpád-fürdő felújításáról tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt, ugyanis elkezdődtek a felújítási munkálatok az épületegyüttes szálló, uszoda és fürdő részében is. A komplexum teljes rekonstrukciója mintegy kétmilliárd Forintba kerül -majd mondta Förhécz Imre a beruházó cég tulajdonosa.
Az Árpád-fürdőt még idén, a szálló és uszoda részt jövőre szeretné befejezni a kivitelező. A város polgármestere Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy az önkormányzat azért is értékesítette az ingatlant, mert saját forrásból a rekonstrukciót nem lehetett megoldani, a felújítás után pedig a fehérváriak érdekeit szolgálja majd a régi-új épület.
A beruházó négy évvel ezelőtt vásárolta meg az Árpád-fürdőt, és a Várkörútról hozzá kapcsolódó Árpád Szálló és Uszoda épületegyüttest. A vevő Förhécz Kft. vállalta, hogy az egykoron patinás fürdőt helyreállítja, és fürdőként ismét üzembe helyezi, ezzel is növelve Székesfehérvár turisztikai vonzerejét. A munkálatok elindultak, április végére végeznek a bontással és év végére az Árpád-fürdő rekonstrukcióját szeretnék befejezni.
A várkörúti oldalon a szálló és az uszodaépület helyén üzleteket, lakásokat és irodákat alakítanak ki. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fürdő közel 1600 m2-es területének felújítási munkálatai az előzetes számítások szerint megközelítik a 700 millió Ft-ot, a teljes felújítás pedig eléri a kétmilliárd Forintot is.
A fürdő rekonstrukciójával párhuzamosan folynak a munkálatok a Várkörúti oldalon is, ahol a szálló, és a volt uszoda helyén 5000 m2-en üzletek, lakások és irodák kerülnek kialakításra, az épület alatt pedig mélygarázsok kapnak helyet. A várkörúti oldalon várhatóan 2009-ben fejeződnek be a munkálatok.
A beruházó társaság az elmúlt évek alatt a felújítási munkálatok előkészítéseképpen régészeti ásatásokat, falkutatást végeztetett a fürdő épületében és folyamatosan egyeztetett egy többtagú szakmai tervzsűrivel, melynek tagjai között építészek, és műemlékvédelmi szakemberek is helyet foglaltak. A tervek a zsűri minden észrevételét és javaslatát figyelembe véve készültek el, és kapták meg az építési engedélyt.
A megvásárlástól napjainkig közel 300 millió Ft-ot költöttek az előkészületekre és fürdő épületének felújítására a Készpénz cégcsoport Förhécz „I” Ingatlanfejlesztő Kft-je 300 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Műemlék Fürdők rekonstrukciójára kiírt pályázatán.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Elkezdődött az Árpád-fürdő felújítása - év végére szeretnének végezni
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu