Székesfehérvár - Felszámolási eljárást indítottak a Vidi ellen

A korábbi tulajdonosokkal szembeni pereskedés mellett most újabb problémával kell szembesülnie a Fehérvár együttesét működtető gazdasági társaságnak. A SZUNA Kft. ugyanis a Fejér Megyei Bíróság által a klubhoz eljuttatott végzés értelmében felszámolási eljárást kezdeményez a klub ellen.

Az ügy érdekessége, hogy a vidi.hu szerint a felek 2008. április 18-án több okirat aláírásával rendezte a közöttük fennálló elszámolási vitát. A Fehérvár hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a két társaság között létrejött megállapodás kimondja, hogy "A Felek rögzítik, hogy amennyiben jelen megállapodás teljesítésével egymással szembeni követeléseik teljes egészében határidőre kiegyenlítést nyertek, úgy azokon túlmenően a másik féllel szemben semmilyen jogcímen semminemű igényt, és követelést nem fognak támasztani, és azokon túlmenően a másik féllel szemben semmilyen jogcímen nem áll fenn követelésük, igényük."

A megállapodásban vállaltakat a piros-fehér klub teljesítette is, amiről 2008. július 14-én írásban tájékoztatta is a SZUNA Kft.-t, amely ezt követően benyújtotta a felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelmét 840.000.-Ft kölcsöntartozás és járulékai erejéig. A Fehérvár FC Kft. az előírt határidőn belül megteszi nyilatkozatát, melyben kifejti, hogy a tartozást nem ismeri el.

Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Felszámolási eljárást indítottak a Vidi ellen

 

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu