Székesfehérvár - Hősök Napi megemlékezés Fehérváron
Hősök Napi megemlékezést tartottak a Fekvő katona emlékmű előtt Székesfehérváron. A Hősök Napját minden év májusának utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza.
Ebben mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyelet teljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni.” Az ünnep a második világháború után eltűnt a naptárból, majd a rendszerváltozást követően került ismét vissza. Mára azonban már nem azzal az egyetlen üzenettel bír ez az emléknap, amit az 1917-es törvény megfogalmazott. A Hősök Napja ma a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. A székesfehérvári megemlékezésen Székesfehérvár önkormányzata nevében Viniczai Tibor helyezett el koszorút.
A Veterán Repülők és ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesületének alelnöke a történelmi múlt fontosságára hívta fel a figyelmet.
A megemlékezésen a város önkormányzata, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete és a Honvéd Nyugállományúak Fejér megyei Szervezetének Székesfehérvári Klubja helyezte el az emlékezés virágait a Fekvő Katonánál. A Hősök napi megemlékezésen nyugállományú katonák és hozzátartozók is részt vettek.
Forrás: www.vorosmartyradio.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Hősök Napi megemlékezés Fehérváron
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu