Székesfehérvár - IV. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában

Hétvégén, június 6. és 8. között negyedik alkalommal rendezik meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában. A kertművészeti napok a kertek, a természet és a környezet iránti növekvő érdeklődést követi.
Az idei év díszvendég országai az Európai Unió soros elnökségét betöltő Szlovénia és Franciaország. Több mint hatvan stand várja a látogatókat. A kastélyban a tudományos előadások kiemelt témája a dísznövények művészi nyírása, melyen belül bemutatkozik a francia La Ballue kastély parkja valamint a szlovén Vojci Potok Arborétum. A Perugai Egyetem és a Carrarai kórház képviselői mellett Barabits Elemér (Alsótekeresi Faiskola) „Ritka növényfajok” címmel tart előadást. A kastélyparkban Kósa Géza a Magyar Tudományos Akadémia tudományos kurátora tart botanikai sétát az érdeklődőknek. A gyerekeket kerti programokkal, fészekkészítéssel, lovas kocsizással, valamint Zólyomi Zsolt parfümőr illatműhelyével várják a szervezők.

A kiállítás, vásár és szakmai konferencia díszelnöke Sólyom Erzsébet, a Köztársasági Elnök felesége. A programot a francia és a szlovén nagykövet nyitja meg. Pénteken délután a szlovén zene kedvelőit a Goricki Lajkosi zenekar ingyenes koncertje várja.

A legszebb stand díja az Air France légitársaság és az Accor pannónia csoport támogatásával egy franciaországi szakmai utazás.

Információ: 22/578-080, kastely@karolyi.org.hu, www.karolyi.org.hu



Forrás: www.szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - IV. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu