Székesfehérvár- Javuló közbiztonság - 62 fiatal rendőr érkezett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra

Közös sajtótájékoztatón számolt be a nyári szezon bűnmegelőzési tevékenységéről a város polgármestere Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár rendőrkapitánya dr. Csizek Tibor és a Gárdonyi rendőrkapitány Sági János. Székesfehérváron a térfigyelő kamerák 42 esetben segítettek a rendőröknek a nyáron a bűncselekmények felderítésében és megakadályozásában.
A város polgármester kiemelte a HVG által nemrégiben készített statisztikát, melyből kiderül az is, hogy a lakásbetörések számát tekintve Székesfehérvár a 23-as lista 20. helyén van és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is jobb az országos átlagnál. Warvasovszky Tihamér beszélt a kiemelt rendezvényekről, így a FEZEN-ről és a Királyi Napokról is, amire a Székesfehérvári Rendőrkapitányság is nagy figyelmet fordított.

A város rendőrkapitánya elmondta, hogy a nyáron egy végrehalytási terv szerint dolgoztak a rendőrök: voltak közös akciók a VPOP-val és az ANTSZ-szel közösen. Mint mondta kiemelt figyelmet fordítottak a drogfogyasztás visszaszorítására, így összevont akciókra is sor került néhány szórakozóhelyen. A színesfémtolvajok felderítésére is nagy erőket fordít a megyei kapitányság, hiszen az utóbbi hetekben a megye összes fémátvevő helyét ellenőrizték. Meg is lett az eredménye mert több lopott autót is találtak. A színesfém átvevő helyek ellenőrzése ősszel is nagy erőkkel folytatódik majd. A belváros területén a gyalogos rendőrök egész nyáron járőröztek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen csekély volt a bűnesetek száma a város ezen területén.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság személyi állományának problémái is megoldódtak a nyáron: 62 fiatal rendőr érkezett a kapitányságra. Összesen mintegy harmadával nőtt Székesfehérváron a rendőrök száma.




Forrás: szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár- Javuló közbiztonság - 62 fiatal rendőr érkezett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu