Székesfehérvár - Jövőre veled ugyanitt - 350 fehérvári iskolás a velencei táborban

Nyár eleje óta majd 400 általános iskoláskorú gyermek fordult meg a Székesfehérvári Ifjúsági táborban Velencén. A gyermekek egy héten keresztül színes programokon vehetnek részt, és többen olyannyira megszerették ezt a tábori életet, hogy már évek óta visszajárnak a Velencei táborban.

velence_k2_510_20080807141750_198.jpg

 

A gyermekek a táborba még tavasszal jelentkezhettek saját általános iskolájukban: részt vehetett minden általános iskoláskorú fiatal függetlenül attól, hogy iskolája állami vagy magánintézmény - mondta Silye Sándorné - táborvezető. Kedden délután a város polgármestere Warvasovszky Tihamér is ellátogatott a táborba, aki bepillantást nyert a fiatalok tábori mindennapjaiba. Igaz kedden a szokásos strandolás az idő miatt elmaradt, helyette Sukoróra kirándultak a gyerekek.

 

velence_k3_658_20080807141644_41.jpg



 Az idei nyár utolsó turnusába 24 felsővárosi gyermek térítésmentesen vehetett részt, ugyanis a városrész képviselője rászoruló gyerekeknek képviselői keretéből biztosította a részvételt. Rockenbauer Lajos a Felsőváros önkormányzati képviselője is meglátogatta ma a gyerekeket, mint mondja Málics László egyetemista, aki ugyancsak a Felsővárosban lakik segít a nebulókra vigyázni Velencén.

  A táborban egyetlen gyermek sem unatkozott, hiszen délelőttönként kézműves foglalkozások vannak, ebéd után ha az idő engedi strandolni mennek a gyerekek, esténként pedig a közös sportprogramokat szerveznek a táborban.

Forrás: www.szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár -    Jövőre veled ugyanitt - 350 fehérvári iskolás a velencei táborban

 

 

 

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

 

 



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu