Székesfehérvár - Komárom-Székesfehérvár helyett Komárom-Ercsi - M81 helyett M11

Változott a gyorsforgalmi utak felsorolása is - ezt is tartalmazza a parlament elé terjesztett Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása, amelynek szövege péntektől olvasható az Országgyűlés honlapján. A javaslat egyik melléklete sorolja fel a gyorsforgalmi utakat. A listából kimaradt -az 5 évvel ezelőttihez képest- az M81, vagyis a Székesfehérvár-Komárom útvonal négysávosítása, ugyanakkor új gyorsforgalmi útként bekerült az M11, ami Ercsit és Komáromot köti majd össze.

Bevezetőben több fogalom változott a 2003-ban hozott törvényben, illetve újak is bekerültek abba. Például építmények által igénybe vett térségnek minősül az egyedi építmények területe, a szükséges védőterületekkel együtt. Egymással összefüggő természetvédelmi terület lett az országos ökológiai hálózat, az ökológai folyosó, és a mag- valamint a puffer terület. A jövőben meghatározásra kerülnek a szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható területek. Erőműnek csak az 50 MW-nál nagyobb teljesítményű berendezés számít.

A javaslat felsorolja, hogy mely területeken nem építhetők szélerőművek. Ezek - egyebek mellett - a következők: magterület, ökológiai folyosó és puffer terület, kiváló adottságú termőterületek, erdőterületek. A településtől mért távolság a szélerőmű magasságának tízszerese kell, hogy legyen (a gyakorlatban ez 1-1,5 kilométert jelent).

Bányatelket kijelölni jelenleg és a jövőben is csak akkor lehet, ha az összhangban van a településrendezési tervvel és a helyi építési szabályzattal. Ami új, az egy legfelsőbb bírósági határozat beépítése: ha az önkormányzat más célra jelöli ki a területe, az kizárja, azt, hogy ott bányásszanak. A bányászat kizárását tehát nem csak kifejezett tiltással, hanem a más célú hasznosítás kijelölésével is meg lehet oldani. A bányászat utáni tájrendezést már a bányatelek kijelölésekor meg kell tervezni.

Beépítésre szánt terület nem jelölhető ki több felsorolt területen, így például kiváló termőhelyi adottságú szántó- illetve erdő területen, vagy szőlő területen. A kiskapu: területrendezési hatósági eljárással mégis átminősíthető az adott terület.

Az országos jelentőségű tájképvédelmi területen különös gondot kell fordítani a közművezetékek tájba illesztésére. Ha szükséges, a föld alá kell helyezni azokat.

Új elem a javaslatban az együttervezhető térségek övezete. Ez azt fedi, hogy több település - egyszerűsített - településszerkezeti tervet készít. Külön építési szabályzatot kell készíteni a történeti települési övezetre. Ebben ki kell jelölni a védendő területet, és meg kell határozni a védelmi szabályokat.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Komárom-Székesfehérvár helyett Komárom-Ercsi - M81 helyett M11

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu