Székesfehérvár - Különleges tárlat nyílt a Vasvári Általános Iskolában a középkori Fehérvárról
A Reneszánsz Év programsorozatához kapcsolódóan nyílt kiállítás a Vasvári Pál Általános Iskolában. „Székesfehérvár közép- és törökkori erődítményei” címmel állandó tárlat működik ezentúl az intézmény pincéjében, az aulában pedig diákok által festett magyar királyportrék láthatóak. Warvasovszky Tihamér polgármester a megnyitó alkalmával kiemelte, hogy a hagyományokat ápolni kell, be kell mutatni értékeinket, hiszen a múlt ápolása nélkül nincs jelen és jövő.
A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Laczkó Gábor iskolaigazgató többek között Székesfehérvár polgármesterének, Tömböl László altábornagynak, Sikósi Gyula régésznek és a Szent László Lovagrendnek is köszönetet mondott a tárlatért. A tárlatnyitó ünnepség a történelmi zászlók bevonulásával vette kezdetét, majd az ünnepi műsor keretében Janus Pannonius verse és reneszánsz dallamok hangzottak el.
Warvasovszky Tihamér polgármester a megnyitó alkalmával kiemelte, hogy a hagyományokat ápolni kell, be kell mutatni értékeinket, hiszen a múlt ápolása nélkül nincs jelen és jövő. A polgármester a tárlat fontos üzenetének nevezte a múlt és a jelen párbeszédét és azt is, hogy a kultúráért össze kell fogni. A polgármester az iskola igazgatójának mondott köszönetet a rendhagyó kiállításért.
A megnyitót követően az intézmény pincéjében a vendégek is szemügyre vehették a „Székesfehérvár közép- és törökkori erődítményei” című kiállítást, amely a középkori városmagot körülölelő várfalakat és palotákat ábrázolja makett formájában. A terepasztalon több fontos csatajelenet is megelevenedik.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Különleges tárlat nyílt a Vasvári Általános Iskolában a középkori Fehérvárról
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu