Székesfehérvár - Május 2-ig lehet benyújtani a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a pályázatot
Újabb pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára az önkormányzat, miután a februári választás eredménytelen volt - mondta a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke Brájer Éva. A kiírás a Kulturális Közlöny csütörtöki számában jelent meg. Az érdeklődők május 2-ig nyújthatják be pályázatukat, az önkormányzatnak pedig harminc napon belül kell majd azokat elbírálnia.
A korábbi felhívásra nyolcan jelentkeztek, de egyikük visszalépett. A hét pályázó közül - meghallgatásukat követően, a társulat és szakmai szervezetek véleményét is figyelembe véve - négy induló pályázatát támogatta a közgyűlés kulturális bizottsága.
A február 14-i közgyűlésen Csutka István színművész, táncművész, rendező, a debreceni teátrum korábbi vezetője, Márton András színművész, Szurdi Miklós, a Vörösmarty Színház jelenlegi igazgatója és Vasvári Csaba színművész, az Echo Hungária Tv Zrt. elnöke ismertette elképzeléseit. A titkos szavazáson azonban egyikük sem kapta meg a minősített többséget, vagyis a tizenhét szavazatot.
A színház igazgatói posztját jelenleg betöltő Szurdi Miklós megbízatása augusztus 1-jén jár le. Az új igazgató kinevezése 2013. július 31-ig szól majd.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Május 2-ig lehet benyújtani a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a pályázatot
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu