Székesfehérvár - Megkezdődött a Születés Hete programsorozat
Anyák napján elkezdődött a Születés Hete országos rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a várandósok és családjuk minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak választási lehetőségeikről, a hazai ellátás hagyományos és újszerű alternatíváiról. Fejér megyében 3 településen várják az érdeklődőket.
A Születés Hete olyan alkalom, amikor az ország sok településén és Budapest legtöbb kerületében az érdeklődők könnyen megtalálhatják azokat az információkat, előadókat, beszélgetőpartnereket, filmeket, kiadványokat, amelyek segíthetnek tájékozódni a várandóssággal, szüléssel, születéssel, gyermekneveléssel kapcsolatban.
Fejér megyében első alkalommal 2006-ban volt Születés Hete, amelyet a gárdonyi Zsongó Bárka kisgyermekes családjai szerveztek meg. A rendezvény szakmai támogatója immáron harmadik éve a Fejér Megyei Szent György Kórház, védnöke pedig Szabó Bakos Zoltánné ápolási igazgató. Fejér megyében három telelpülésen várják az érdeklődőket: Agárdon, Gárdonyban és Székesfehérváron.
A rendezvénysorozat célja, hogy a várandósok és családjuk minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak választási lehetőségeikről, a hazai ellátás hagyományos és újszerű alternatíváiról. A programokon a születés misztériumát nem csak egészségügyi-, hanem társadalomtudományi- és művészeti megközelítésből is vizsgáljuk szakértő vendégeink segítségével. A neves szülész- és gyermekgyógyász szakorvosok, szülésznők, védőnők, pszichológusok, gyógytornászok, mentálhigiénés szakemberek, szoptatási tanácsadók mellett avatott szociológusok, irodalmárok, színészek és pedagógusok találkoznak várandósokkal és kisgyermekes családokkal, hogy számukra a lehető legtöbb információt átadják, és segítsenek abban, hogy a szülővé válás ideje ne szorongással, bizonytalansággal teli időszak legyen.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Megkezdődött a Születés Hete programsorozat
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu