Székesfehérvár - Nagy Benedek szobrászművész, dr. Tóth Jenő szemész főorvos és az Alba Regia Táncegyüttes kapta idén a Príma -díjat
Székesfehérvár - Szombaton este a Szent István Művelődési házban adták át az idei Fejér Megyei Príma-díjat, amit Nagy Benedek szobrászművész, Dr. Tóth Jenő szemész és az Alba Regia Táncegyesület kapott. A közönségdíjat majd nyolcezer szavazattal Gerséné Krausz Szilvia, a Hang-Szín-Tér művészeti iskola igazgatója kapta.
Székesfehérvár különdíját dr Csapó Csilla alpolgármester adta át az Alba Regia Táncegyüttesnek. Az ünnepségen Székesfehérvár és Fejér megye különdíjával idén mind a 11 jelölt értékes díjat kapott. 2007-ben a közönségdíjas, közel 8000 szavazattal Gerséné Krausz Szilvia lett. Az 1-1 millió forintos fődíjat az Alba Regia Táncegyüttes, Dr. Tóth Jenő a megyei kórház szemész szakorvosa és Nagy Benedek szobrászművész.
Az Alba Regia Táncegyesület 1994-ben alakult 30 taggal, non-profit, kiemelkedően közhasznú civil szervezetként. Az egyesület jelenleg 28 rendes tagból és 500 pártoló tagból áll. Célul tűzte ki a népi hagyományok ápolását, a néptánc és a népzenei értékek, a kulturális örökség felkutatását, új értékek létrehozását. Az egyesület egyik fő feladatának tekinti a nemzetközi hírű Alba Regia Táncegyüttes támogatását, az utánpótlás csoportok nevelését. Akkreditált néptáncoktatói tanfolyamaival segíti a táncpedagógusok képzését és továbbképzését.
Gerséné Krausz Szilvia jelenleg a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola igazgatója. Az iskola ellátja Fejér megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye településein az alapfokú művészetoktatást, így a régió kisebb településein is elérhetővé válik a különféle művészeti ágakkal való ismerkedés. A tíz év alatt nyolcezer-hétszáz diákjuk volt. Az iskolában a diákok a művészet több ágával ismerkedhetnek, foglalkoznak zenével, mozgáskultúrával, színpadra állítanak darabokat, képzőművészeti alkotásokat készítenek. Évente családias találkozókat tartanak.
Nagy Benedek, a neves szobrászművész, Mór díszpolgára, országszerte több mint 40 köztéri mű alkotója, az 1980-as évek elején kezdeményezője és részese volt Mór építészeti arculata formálásának. Városvédő tevékenységének köszönhető a móri Lamberg kastélyhoz tartozó műemléki Kútház megmentése, a kastélypark felújítása és szoborparkká alakítása, a kastélyudvar barokk díszmedencéjének tervezése, a zenepavilon és a madárház tervezése és kivitelezésének művezetése.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Nagy Benedek szobrászművész, dr. Tóth Jenő szemész főorvos és az Alba Regia Táncegyüttes kapta idén a Príma -díjat
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu