Székesfehérvár- November közepére elkészül a Seregélyesi út felújítása

November közepére elkészül a Seregélyes út felújításával a közútkezelő és várhatóan még idén elkezdődik az M7-es autópálya és a Budai út közötti bekötőút rekonstrukciója is. A városba vezető forgalmasabb utak felújítására mintegy 280 millió forintot költ a Magyar Közút Kht Fejér Megyei Területi Igazgatósága.

Múlt héten kezdődött és november 12-ig tart a Seregélyesi út felújítása. Az útburkolat még 1979-ben épült és a külső sávok olyannyira nyomvályúsak és elhasználódottak, hogy nem lehetett tovább halogatni a rekonstrukciót. A felújítás azért is fontos, mert naponta mintegy 13 ezer autó, köztük 2500 kamion közlekedik a Seregélyesi út ezen szakaszán. A kereszteződéseket is teljesen felújítják, itt megerősítik úgy a burkolatot, hogy a lámpáknál megálló kamionok miatt a burkolat nem válik nyomvályússá.

Ugyancsak felújítják az M7-es autópálya keleti lejárója és a Budai út között a 7-es számú főutat. A burkolat cseréjének közbeszerzése még tart, de a közútkezelő szeretné, ha még idén elvégezhető lenne a felújítás.

 



Forrás: szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár- November közepére elkészül a Seregélyesi út felújítása



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu