Székesfehérvár - Pénteken a művész-zászló kiállítással kezdődik a Kortárs művészeti fesztivál Székesfehérváron

Május 23. és június 1. között már kilencedik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a nívós képzőművészeti, zenei és irodalmi eseményeket felvonultató Kortárs Művészeti Fesztivált.
A fesztivál minden napra kínál valamilyen érdekességet a városban a kortárs művészetek kedvelőinek. A már hagyományos programok mellett több újdonsággal is várják a látogatókat. Ilyen új program lesz az Első látásra című rendezvény, amellyel lehetőséget teremtenek a még fel nem fedezett, be nem futott művész-tehetségek, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszék hallgatóinak a bemutatkozásra.
Ugyancsak újdonság az első székesfehérvári középiskolás tablókiállítás, amely a helyi "tablóművészek" happeningje lesz. Új magyar művésztelepek, új magyar művészkolóniák címmel indít sorozatot a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény. Elsőként a mezőszemerei Nyílt tér alkotótelep munkájával és az ott készült alkotásokkal ismerkedhetnek meg a fesztivál résztvevői.

Eddig nem nagyon ismert oldaláról mutatkozik be Újházi Péter Munkácsy-díjas festőművész, aki Vasaim címmel a Kecskeméti Alkotótelepen készült vasplasztikáit mutatja be.

Kiállítást rendeznek Kis Róka Csaba, Szántói Zoltán, Vén Zoltán képeiből, Móser Zoltán fotóiból, de lakástextil- és falikép-bemutatót is láthat a közönség. Ismét megrendezik a művész zászlók hagyományos belvárosi bemutatóját, valamint a fűnyíró akciót, amelynek eredményeként úgynevezett "land art" művek készülnek.

A képzőművészeti programokat filmvetítések, koncertek, irodalmi programok egészítik ki.

A Kortárs Művészeti Fesztivál idején fellendül Székesfehérvár idegenforgalma, a rendezvényekre sok érdeklődőt várnak az ország különböző vidékeiről, s külföldről is - tette hozzá Szűcs Erzsébet.




Forrás: www.szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Pénteken a művész-zászló kiállítással kezdődik a Kortárs művészeti fesztivál Székesfehérváron



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu