Székesfehérvár - Philips, Alcoa-Köfém, Denso - Székesfehérvári vállalatok a Top 500-as listán

Miközben a magyar GDP 3,9 százalékkal nőtt 2006-ban, az 500 legnagyobb árbevételt elérő magyarországi cég produktuma 17,5 százalékkal, exportjuk 23 százalékkal emelkedett. Székesfehérvári cégek közül 10 vállalat került be a HVG álktal összeállított Top 500-as listába
A TOP 500-hoz tartozó vállalkozások adták az "ország összesített árbevételének" 57 százalékát és az export 93 százalékát, ha figyelmen kívül hagyjuk a pénzügyi. Az árbevétel szerinti listát a Mol vezeti 2.891 milliárd forintos összeggel.

Továbbra is a 7. helyen van 624 milliárdos árbevételével a Phillips Industries Magyarország Kft, a tavalyi 22. helyrő az idén a 16. helyre került az Alcoa-Köfém Kft. 293 milliárdos árbevétellel és a Denso Gyártó Magyarország Kft. a harmadik fehérvári cég, ami 26 helyet előrelépve került a lista 60. helyére.

A Videoton Holding Zrt. 10 helyet lépett előre és 90. a listán több mint 71 milliárdos árbevétellel. A Visteon Hungary Kft. a 102. mintegy 61 milliárdos árbevétellel és az előkelőnek mondható 159. helyre sorolták az Alföldi Tej Kft, aminek tavaly már 38 milliárdos árbevétele volt. A céget korábban a 316. helyre rangsorolták. A lista 329. helyén van a Videoton Autóelektronika Kft, ami a Suzukinak nagy beszállítója, az Albacomp Zrt. a 361. helyre került több mint 15 milliárdos árbevétellel, a Cerbona több mint 12 milliárdos bevételével a tavalyi 500 helyről a 456. helyre lépett, a Győri Keksz Kft. pedig a 457. helyen található a listán 12 milliárdos bevételével.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Philips, Alcoa-Köfém, Denso - Székesfehérvári vállalatok a Top 500-as listán

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu