Székesfehérvár - Sas József mégsem kap Kossuth-díjat

Gyurcsány Ferenc nem ellenjegyezte Sas József előterjesztését a Kossuth-díjra - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. Elmondta: erről a miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnökkel is egyeztetett. Sas Jószefet a Fejér Megyei Bíróság a napokban nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte.

Az MTI-nek Sas Józsefet nem sikerült elérnie, a távirati iroda azonban úgy értesült: Sas József is tud a döntésről, és ő maga is szorgalmazta, hogy tisztázhassa magát a bíróság előtt, mielőtt egy ilyen rangos díjat megkap.

Az Index szerdán írt arról, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő döntése nyomán Sas József mégsem kapja meg a Kossuth-díjat az idén, miután a humoristát adócsalás miatt nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az internetes portál szerint a humoristát az idén Kossuth-díjra javasolták, és ezzel első körben a kormány is egyetértett. Az előterjesztés Sólyom László államfő hivatalát is megjárta.

A Mikroszkóp Színpad igazgatóját azonban a Fejér Megyei Bíróság négy rendbeli adócsalás bűntette miatt - nem jogerősen - egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte hétfőn.

A kitüntetésre a Kossuth-díj bizottság tesz javaslatot, ez kerül a kormány elé, majd a jóváhagyott lista a köztársasági elnökhöz aláírásra, az előterjesztést pedig ezután a miniszterelnök ellenjegyzi. A Kossuth-díjat az Országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította a kulturális és a művészeti alkotások terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elért alkotók elismerésére.



Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Sas József mégsem kap Kossuth-díjat

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu