Székesfehérvár - Térfigyelő kamerarendszert építettek ki Székesfehérváron
Térfigyelő kamerarendszert, s ahhoz kapcsolódó diszpécserszobát alakított ki Székesfehérvár önkormányzata.
A rendőrség szakmai anyagai és a város bűnügyi fertőzöttségi térképe alapján 25 éjjel-nappal "látó", a legkorszerűbb technikával dolgozó, s jó minőségű képet produkáló kamerát szerelt fel és működtet öt évig a beruházás megvalósítását közbeszerzési eljárásban elnyert Multialarm Zrt. - mondta el Warvasovszky Tihamér (MSZP).
A kamerák által rögzített képeket az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kialakított térfigyelő monitorszobában kísérik figyelemmel a feladatra kiképzett szakemberek a nap 24 órájában.
A diszpécserek a rendőrséggel tartanak kapcsolatot. Azért, hogy szükség esetén a rendőrség azonnal reagálhasson, a város közgyűlése a költségvetés legutóbbi módosításakor 3 millió forint támogatást szavazott meg a városi rendőrkapitányságnak.
A kamerarendszer és a diszpécserszoba átadása előtt lezajlottak a próbaüzemek, s már üzemszerűen működik a rendszer.
A "video-rendőröktől" a közbiztonság további javulását várják a szakemberek, a korábbi tapasztalatok szerint ugyanis a városnak azokon a területein, ahol már eddig is voltak kamerák, 60-65 százalékkal csökkent a bűnesetek száma.
Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Térfigyelő kamerarendszert építettek ki Székesfehérváron
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu