Székesfehérvár- Új autót kapott a Nappali Szolgáltató Központ

Ünnepélyes autóátadásra kerül sor a Nappali Szolgáltató Központban, ahol a Fehérvár Travel Alapítványtól, adományként kapott járművet vette át Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője. Az átadáson Ugrits Tamás kuratóriumi elnök és Márton Zoltán, a Szociális és Családvédelmi Bizottság elnöke is részt vett.

Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője elmondta, eredetileg az volt a Fehérvár Travel elképzelése, hogy a hajléktalanok lakhatását támogassa. A Kríziskezelő javaslatára végül úgy döntöttek, hogy erre más forrásból is tudnak támogatást szerezni, ezért jelenleg fontosabb cél a személygépkocsik vásárlása, amivel számos feladatot tudnak ellátni.

Az új gépkocsival fogják megoldani például a hajléktalanok rendelőintézetbe, kórházba szállítását és a bevásárlás, de hasznos lehet az autó tartalékautóként teajáratokhoz, vagy költöztetésnél is: számos esetben ugyanis a családok átmeneti otthonából a Kríziskezelő Központ munkatársainak kell kiköltöztetni a családokat.

Ugrits Tamás, a „Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért” kuratóriumi elnöke  elmondta, hogy az elesettekért, hátrányos helyzetűekért, fizikai és szellemi fogyatékkal élőkért, illetve a beteg idősekért és gyermekekért alakult meg a szervezet 2008 januárjában. Az alapítvány munkásságával, erkölcsiségével példaként szeretne állni Magyarországon a segíteni akarás iránti elkötelezettségben.

 



Forrás: szekesfehervar.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár- Új autót kapott a Nappali Szolgáltató Központ



Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Székesfehérvár: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu