Székesfehérváron rendezik a 29. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát - Székesfehérvár

Székesfehérvár - Idén Székesfehérváron rendezik meg a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri konferenciát. A rendezvény hétfőn reggel kezdődött a Kodolányi János Főiskolán és szerdáig prezentálják a fiatalok a humán területen végzett kutatásaikat.
A rendezvényt Szendrő Péter az OTDK elnöke nyitotta meg hétfő este a Vörösmarty Színházban, az elnök elmondta, hogy a társadalmat a kultúra mentheti meg, amihez elengedhetetlen a műveltség, illetve hozzátette, hogy a konferencia azért is fontos, mert a legtöbb esetben, aki ma hallgatóként tart itt előadást, az később akadémikus vagy színházigazgató lesz.

A rendezvényen köszöntőt mondott még Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, illetve dr. Csapó Csilla alpolgármester köszöntötte a városba érkezett diákokat, akiknek egy kínai szólást idézett: bonts vitorlát a tehetségednek. A köszöntők után a diákok a Vörösmarty Színház társulatának rövid darabját láthatták Együtt a banda címmel, majd a Mits Jazz Band zenélt a színpadon.

A konferencia kedden szekcióülésekkel és számos kulturális programmal folytatódik. A rendezvény eredményhirdetésére szerda délelőtt kerül sor, majd a rendezvényt Gombaszöginé Balogh Ibolya a megyegyűlés elnöke, fővédnök, Anderle Ádám, az OTDK Ügyvezető Elnökségének tagja, illetve Vizi László Tamás, a szekció ügyvezető titkára.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérváron rendezik a 29. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát - Székesfehérvár

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz