Székesferhérvár - Betlehemből érkezett lánggal gyújtották meg a harmadik gyertyát a városi adventi koszorún
Az adventi koszorú harmadik gyertyáját a városban lakók ismét együtt gyújtották meg vasárnap este a Városház téri színpadnál.
A gyertyagyújtást megelőző műsorban a Kossuth Lajos Általános Iskola kórusa, illetve Vakler Anna népdalénekes adott műsort, majd Závodszky Noémi a Vörösmarty Színház művésze mesélt és énekelt. A város harmadik gyertyáját Pénzes Mihály alpolgármester, Bódai József esperes, Jari Vilén Finnország magyarországi nagykövete és Hada Tibor a Magyar Cserkészszövetség IV. kerületének vezetője gyújtotta meg a Betlehemi lánggal. A Betlehemi lángot a Magyar Cserkészszövetség IV. kerületének cserkészei hozták Székesfehérvárra.
Jari Vilén magyarországi finn nagykövet és felesége advent harmadik vasárnapján Székesfehérvárra látogatott az ünnepélyes gyertyagyújtásra. Pénzes Mihály apolgármester fogadta a vendégeket majd ellátogattnak a Városi Képtár - Deák Gyűjteménybe. Székesfehérvár és Kemi, finn testvérvárosunk kapcsolata 50 évre tekint vissza, melyről a finn delegáció november végi látogatása során ünnepélyes keretek között emlékezett meg a város. A finn nagykövet látogatása azért is különösen kedves esemény Székesfehérvár számára, mert Jari Vilén Kemiből származik. A volt finn országgyűlési képviselő és miniszter augusztus 1-jétől Finnország nagykövete Magyarországon.
"Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése."
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Székesfehérvár - Betlehemből érkezett lánggal gyújtották meg a harmadik gyertyát a városi adventi koszorún
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu