Szeptember 28-án kezdődnek a Batthyány Emlékhét programjai - Székesfehérvár

Székesfehérvár - A Batthyány Emlékhét programjairól tartottak kedden sajtótájékoztatót a Városházán. Az emlékhét központi rendezvénye szeptember 28-án a Sukorói református templomban lesz, másnap pedig a Pákozdi katonai emlékhelyen és környékén lesznek programok.
Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke születésének 200. és a Pákozdi csata 159. évfordulója alkalmából a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség közösen szervezett ünnepségsorozatot. A programokról kedden délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Városházán, ahol elhangzott, hogy a Pákozdi csata 150 évfordulóján elhatározott tervek, így az emlékhely felújítása és a környék rendbetétele, illetve az emlékkiállítás megvalósultak. A programokba az idén a fiatalokat is szeretnék bevonni monda Warvasovszky Tihamér a HTBK Székesfehérvári Szervezetének elnöke.

A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs vezetője hangsúlyozta, hogy útjára indul egy vándorkiállítás is, aminek Pákozd lesz az első állomása. Tömböl László az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a sajtótékoztatón köszönte meg a városnak azt, hogy fontosnak tartja a honvédelem ügyét. A Fehérvári Huszárok vezetője Ampli Ferenc kiemelte, hogy szeptember 29-én délben mintegy 200 lovas huszár részvételével mutatják be a Pákozdi csatát, majd utána huszárpróbát tartanak, amire mindenkit szeretettel várnak.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Szeptember 28-án kezdődnek a Batthyány Emlékhét programjai - Székesfehérvár

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu