Teljessé válik Székesfehérvár csatornázottsága
A Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna-hálózat Bővítési Önkormányzati Társulás elnöke, Knizse Gyula elmondta, összesen 863 millió forint Székesfehérvár teljes önrésze a pályázatnál, ennek felét kell magára vállalnia az önkormányzatnak, a fennmaradó rész pedig a tulajdonosi hozzájárulás. A beruházásban érintett ingatlantulajdonosoknak az érdekeltségi hozzájárulás összege Székesfehérváron 150 ezer forint. Erre a viziközmű társulat kedvezményes kamatozású hitelt vesz fel, az önkormányzat pedig kézfizető kezességet vállal.
Székesfehérvár polgármestere a beruházás kapcsán kiemelte, hogy az uniós támogatás 75,9 %-os hozzájárulást jelent a fejlesztés megvalósításához. "Az utóbbi évtizedek legnagyobb pályázatát sikerült megnyernünk, a rendszerváltás óta nem volt olyan pályázat, ami 6,5 milliárdot jelentene." - emelte ki Warvasovszky Tihamér. A polgármester országos adatokat is említett: Magyarországon a szennyvízcsatorával ellátott lakások átlagos aránya 67%-os, ehhez képest Székesfehérvár most is előkelő helyen áll: a csatornázottság a lakások 91,7%-ban megvan. A polgármester kiemelte: a beruházással 100%-ossá válik ez az arány a városban.
A Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna-hálózat Bővítési Önkormányzati Társulás elnöke, Knizse Gyula elmondta, hogy Székesfehérvár területén 2734 ingatlan kerül bekötésre. "A kormány döntésével a pályázat Brüsszelbe kerül jóváhagyásra. Az elmúlt két hónapban három alkalommal is volt a társulásnál a brüsszeli ellenőrző csoport, megállapították, hogy kimagasló színvonalon készült el a pályázatunk, így nem lehet akadálya annak, hogy a jóváhagyás is rövid időn belül megérkezzen és elkezdődhessen a beruházás a nyár elején." - tette hozzá a társulás elnöke.
Forrás: www.szekesfehervar.hu- Székesfehérvár Online
Szóljon hozzá: Székesfehérvár- Teljessé válik Székesfehérvár csatornázottsága