Több mint 2 milliárd Székesfehérvár fő utcájának felújítására
A város önkormányzata mintegy 1,8 milliárd forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el a beruházások megvalósítására, amelynek teljes költségvetése 2,2 milliárd forint volt.
A székesfehérvári Fő utca felújításával befejeződött a megyeszékhelyen a belváros rehabilitációjának folytatása elnevezésű kiemelt projekt. A munkák során nyolcezer négyzetméternyi gránitburkolatot raktak le, továbbá több mint 5000 négyzetméteren a már meglévő kockakőburkolat hibáinak kijavítása és fugázása is megtörtént. Az utcát két, burkolatba süllyesztett szökőkút díszíti.
A felújított Széna teret is nemrég adták át, amely a Denso Gyártó Magyarország Kft. 23 millió forintos támogatásával szépült meg: térkő-járdát építettek, felújították a murvás felületet, a régi medencét elbontották, területét feltöltötték és befüvesítették. Megújult a játszótér is, melynek területére szabadtéri fitness parkot telepítettek. Füvesítéssel és a cserjék pótlásával növelték a zöldfelület nagyságát, az ősz folyamán újabb hat Celtis fát ültetnek majd. Restaurálták és áthelyezték a Mítosz szobrot, illetve tíz padot, négy új szeméttárolót, egy ivókutat és új közvilágítási lámpatesteket is kihelyeztek. A terület rendben tartását egy új locsolórendszer szolgálja a jövőben négy vízvételi lehetőséggel.
-csa-
