Több pénz marad a Fejérvíz Zrt.-nél

A közművezetékek adójának állami csökkentése után a Fejérvíz Zrt. is könnyebben tud gazdálkodni 2021-től - jelentette be Székesfehérvár polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András december 9-én. A pénzt a bérek növelésére és fejlesztésekre is használják majd. 

A több, mint 680 embert foglalkoztató Fejérvíz Zrt. zsebében 2021-től legalább 216 millió forinttal több marad a nemrég megjelent adózást módosító törvény értelmében, ennyivel kevesebb adót kell fizetnie ugyanis a vállalatnak. A cég évek óta veszteséges, így lesz miből kifizetni tartozásaikat, emellett új bérprogram elindításán is gondolkodnak, amely a polgármester szerint segíti pályájukon tartani a szakembereket. A cég 77 településen nyújt szolgáltatást Fejér megyében és 87 önkormányzat tulajdonában van, a legnagyobb közülük Székesfehérvár Önkormányzata 75 %-kal.

Nemrég nevezték ki a Fejérvíz Zrt. új vezérigazgatóját, Laczi Pétert. Beiktatásakor úgy nyilatkozott, hogy az állam figyelmét fel szeretné hívni a Fejérvíz finanszírozási problémáira. Nyár óta imái meghallgattattak, jelen törvénymódosítással ugyanis rengeteg adót tud megspórolni a cég.

 

Laczi Péter, az új vezérigazgató

Laczi Péter, az új vezérigazgató

 

Az adó megspórolásával folytathatók a fejlesztések, például a korábban már tervezett fehérvári Prohászka és „kis-Budai” utak felújítása és közműcseréje.

A szolgáltató egyébként online ügyintézésre buzdítja az ügyfeleket, a személyes ügyfélfogadást például fel is függesztették már november 16-tól. A járvány megfékezése érdekében kérik a lakosságot, hogy amennyiben lehetséges, a díjbefizetéseket is otthonról intézzék.  

 

M. A. 

Forrás: szekesfehervar.hu

Fotó: fejerviz.hu