Új munkahelyek és milliárdos fejlesztés az IBM-nél

Az IBM székesfehérvári informatikai központját fejleszti, amelyhez egymilliárd forintos állami támogatást is kapott, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházástól új munkahelyek létrejöttét is várják.

A nagyvállalat összesen 3, 5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre, melynek egy jelentős részét az állam adja, hiszen a beruházás háromszáz új munkahelyet is teremt a tervek szerint. 


Az összegből a New York-i cég székesfehérvári központját fejleszti majd. Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok. A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem 6 ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon - közölte Szijjártó Péter. 

 

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter


Korábban már kapott a székesfehérvári IBM állami támogatást fejlesztésre, nagyságrendileg hasonló összegben, még 2016-ban. Akkor vagy négyszáz új munkahely jött létre a vállalatnál, diplomások és nem diplomások is kaptak állást az IBM-nél, ahol ekkor már információtechnológiai, beszerzési, labor, és oktatási szolgáltatásokat is nyújtottak. A mostani fejlesztéssel háromszáz új munkahely megnyitását tervezi a nagyvállalat, méginkább javítva a térség gazdasági fejlettségét. 

 

 

 

M. A. 

Forrás: mti