Újabb száz embert bocsátanak el Fehérváron
"A kedvezőtlen piaci körülmények következményeként másodszor kényszerül ...
A kedvezőtlen piaci körülmények következményeként másodszor kényszerül létszámcsökkentésre az idén a székesfehérvári Garzon Bútor Rt.; márciusban 75 dolgozójától vált meg, a következő napokban pedig mintegy 100 szakember kap értesítést munkaviszonya megszűnéséről - tájékoztatta az MTI-t a cég elnök-igazgatója."
"A piaci gondok következményeként a vállalkozás már tavaly rákényszerült országos stúdióhálózatának a leépítésére. A 16 stúdióból tavaly négy, az idén eddig kettő bezárására kényszerült, és a következő időszakban további három megszüntetését tervezi.
Mivel egyelőre nem mutatkoznak a piaci fellendülés jelei, és sem a nyugati, sem a keleti exportnak nincs realitása, a vállalkozás a valós igényekhez alkalmazkodva, a kisebb teljesítményű berendezéseket működtetve igyekszik versenyképesen a piacon maradni. Továbbá drasztikusan csökkenti a termelési költségeket és részt vesz az állami cégek által meghirdetett pályázatokon.
Emellett igyekszik olyan szakmai befektetőt találni, amely piacot is teremt a gyár korszerű technológiájának és a megmaradó szakembergárda tudásának hasznosítására - mondta a cég elnök-igazgatója."
(Forrás: www.fn.hu)