Várhatóan már májusban működik a Grundfos székesfehérvári gyára - Székesfehérvár

Székesfehérvár - A tervezettnél hónapokkal korábban, már májusban megkezdődhet a termelés a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. épülőben lévő második magyarországi gyárában, Székesfehérváron.
A zöldmezős beruházás révén létrejövő 25 ezer négyzetméteres üzemben 350 fős létszámmal rozsdamentes szennyvíz- és szennyezettvíz-szivattyúkat készítenek, javarészt exportra.

A dán anyacég, a Grundfos A/S által tavaly magyarországi beruházásokra fordított 6,5 milliárd forintnak körülbelül egyharmadát kapta a székesfehérvári építkezés, a többit a közel ezerfős tatabányai gyár fejlesztésére fordították. Az idei évre pedig további tízmilliárd forintról szól a beruházási terv.

A huszonöt ország számára közmű- és épületgépészeti szivattyúkat, valamint ezekhez elektromotorokat készítő tatabányai gyár árbevétele mintegy negyvenmilliárd forintra rúgott az elmúlt évben, jelentősen meghaladva a 2005-ös 27 milliárdot. Szintén a terveket meghaladó mértékben növekedett a magyar mellett az osztrák, a szlovák, a román és az ukrán piacot, valamint a volt jugoszláv térséget ellátó törökbálinti kereskedelmi leányvállalat forgalma.

Amint azt a Grundfos Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Jánvári József elmondta, a belföldi értékesítés 13, az export közel ötven százalékkal bővült, s az árbevétel elérte a 11,45 milliárd forintot. Különösen a romániai és az ukrán export növekedett, az ottani nagyberuházásoknak köszönhetően. A jó eredményekben ugyanakkor szerepet játszott, hogy több ismert nagyberuházás - például a dunaújvárosi Hankook, illetve az épülőben lévő tatabányai Bridgestone gumiabroncsgyár - is Grundfos szivattyúkat rendelt.

(Forrás: www.szekesfehervar.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon:Várhatóan már májusban működik a Grundfos székesfehérvári gyára - Székesfehérvár

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz