Velencei-tavi évadnyitó, verőfényes FINálé

Immár második alkalommal rendezték meg a FINálé elnevezésű Fejér Megyei Ifjúsági Napot, a Fejér Megyei Közgyűlés Ifjúsági és Turisztikai Bizottsága támogatásával az elmúlt hétvégén, a rendezvénynek a Velencei-tavi Vízi Sportiskola adott otthont. A délelőtt folyamán dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, majd a Velencei-tavi évadot Gyulay Zsolt olimpiai bajnok, a MOB alelnöke – az MTK kajak-kenu szakosztályának igazgatója – nyitotta meg. A Himnusz hangjaira fölvonták a nemzeti színű lobogót, s ezt követően a tó koszorúzására és az evezőlapátok vízre dobására került sor. Az eseményen Döbrentey Gábor, a VVSI igazgatója is köszöntötte a jelen lévőket.

A Velencei-tavi évadmenyitó zászlófelvonása

Zászlófelvonás a Velencei-tavi évadnyitón

 

Az ünnepélyes évadnyitó után „Vízre száll a képzelet”címmel bolondos vízi járművek versenyével folytatódott a program: három bátor csapat mérte össze tehetségét a vízen, ki műanyag palackokból, ki fából készített járművén.

 

Bolondos Vízi Hajók versenye

 

A diákok szórakoztatására kialakítottak egy kötélpályát is, amely a Vitál Club teszthajózása mellett szintén nagy érdeklődésre tett szert. A színpadon Tomasek Eszter énekelt, majd a Szedtevette együttes adott népzenei koncertet. Híres sportolók – Horváth Viktor öttusázó, Vincze Melinda és Kovács Angéla, a Fehérép Alcoa női kézilabdacsapat játékosai, Kóger Dániel és Sofron István, az Alba Volán SC jégkorong-szakosztályának válogatott hokisai és Kovács István, a pekingi olimpiai láng hordozója - számoltak be sportélményeikről, jövőbeli terveikről. A sárosdi Jázmin Hastánc Csoport és a Felicita Kulturális és Táncsportegyesület tartott látványos táncbemutatót. Számos egyéb program is várta a fiatalokat, így a barantabemutató, hennafestés, kézműves foglalkozás, tűzzsonglőrök, sárkányhajózás.

Különböző pályázatok keretében a tanulók agytekervényeit is megmozgatták, a Diák Expo keretében a diákok bemutatták iskolájuk képzési kínálatát, valamint előterjesztéseket készíthettek az EU-sátor versenyén. Az előbbi pályázat pénzdíjazású volt, az utóbbi nyertesei (3 fő diák és a felkészítő tanár) Őry Csaba Néppárti képviselő felajánlásából kiutazhatnak Brüsszelbe.

Az esti programok nyitásaként a Kaukázus együttes zenélt, majd megyei amatőr együttesek mutatták meg tehetségüket éjszakába nyúlóan.