Visszakaphatják az utasok a repülőjegy-kiállítási díjat?
Miután a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletében jogosulatlannak ...
Miután a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletében jogosulatlannak és tisztességtelennek minősítette a Malév által lassan két éve alkalmazott repülőjegy-kiállítási díjat, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy őrizzék meg a repülőjegyekről kapott számláikat, ugyanis amint az ítélet jogerőre emelkedik, visszakapják 2004 februárjáig visszamenően a kifizetett összeget.
FEOSZ a légitársaságokat és az utazási irodákat arra szólította fel, hogy vessenek véget az eddigi gyakorlatnak, s kezdjék meg a repülőjegy-kiállítási díj visszafizetését. A szövetség szerint a díj többletszolgáltatás nélküli díjtétel, azaz burkolt áremelés. A Malévnél ennek összege jelenleg 5500 forint, míg internetes rendelés esetén ezer forint.
A Malév erre reagálva közölte, hogy fellebbezni fognak, amint megkapják írásos formában az ítéletet. Felhívták a figyelmet arra, hogy a jegy kiállításának költsége a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően szerepel külön, s tényleges szolgáltatás takar. Mindamellett úgy vélik, hogy amennyiben a per lezárul, úgy sem nyílik közvetlen lehetősége az utasoknak a pénze visszakövetelésére - olvasható a Napi Gazdaságban.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)