A megyeszékhely, Székesfehérvár, és Fejér megye Egészségügyi Bizottságai újra tárgyaltak a kórház üzemeltetésével kapcsolatban.
A Magyar Tűzoltó Szövetség felhívta a figyelmet, hogy csak a kijelölt helyeken nem veszélyes a jég.
Tegnap előtt aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz és az MSZP nyugdíjas tagozata is, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
A 2009-es évben a Fejér Megye Polgárőr Szövetsége tagjainak száma nagyjából 200 fővel nőtt.
Ahogy az ország többi részén, úgy Fejér megyében sem túl kedvező a kórházak helyzete.
Többen is furcsa, repülő, fényes gömböket véltek felfedezni Fejér megye egén az utóbbi időben. UFO-k lennének?
Egy év alatt 44 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma a Közép-Dunántúli régióban, jelenleg is mintegy hatvankét ezer ember keres munkát.
Az Ecostat 17-i jelentése szerint bizalmi és szociális válság lesz Magyarországon az elkövetkezendő években, ez beismerő vallomásnak az MSZP részéről, világított rá Cser-Palkovics ...
Elkészült, és nyilvánosság elé került a HVG azon listája, mely a 2009-es árbevételük alapján rangsorolja a legnagyobb magyar cégeket.
1989 óta ünnepeljük meg minden év januárjának 22. napján a Magyar Kultúra Napját.
Székesfehérvár, Pátka, Seregélyes és Pákozd. Ezeken a településeken indulhat meg a szenyvízrendszer fejlesztése hozzávetőlegesen 8,5 milliárd forintból.
A városi önkormányzattól kért pénzügyi segítséget a Fejér Megyei Közgyűlés a megyei intézmények részére.
Mostanra elcsendesedett a H1N1 járvány, ám várhatóan ez csak átmeneti állapot.
A megyében Ercsi, Sárbogárd, és Enying térségében kritikus a munkanélküliségi mutató, ám a többi településen javul a helyzet, mondta a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács f...
Székesfehérváron, Tatabányán, és Veszprémben látnak munkához régiós projektirodák, hogy megvalósítsák az uniós oktatási programot.