Csak 2010 február elsejéig voltak érvényesek a tavalyi évben váltott parkolóbérletek Székesfehérváron.
A Székesfehérváron megállított autó sofőrjénél több közbiztonságra veszélyes tárgyat is találtak.
A tegnapi közgyűlés többek között a közfoglalkoztatási tervről is tárgyalt, melynek keretében tudnák azokat is segíteni, akiknek van megfelelő iskolai végzettségük.
A Víz Világnapját március 22-én ünnepeljük, ebből az alkalomból több pályázat is kihirdetésre került az általános, és középiskolásoknak Székesfehérváron.
Olyan középiskolai tanároknak tartanak ingyenes tréninget Székesfehérváron, akik uniós ismereteket oktatnak.
Nemsokára minden egyes gépjármű adás-vételi szerződésnél megkövetelik majd a pontos tartalmat, az okmányirodák előírásai szerint.
Január 20., Szent Sebestyén napja fontos ünnep a város életében, ekkor tettek ugyanis fogadalmat a városiak.
A városi önkormányzat és a Regionális Vállalkozásfejlesztési alapítvány együttműködve segíti majd a kisvállalkozókat.
Sok hiba keletkezett az útburkolaton Székesfehérváron a hideg és enyhébb időjárás váltakozása, és a sok csapadék következtében.
Január 16-án szombaton, Székesfehérvár ad otthont az V. Országos Gyermekdiabetes Napnak.
Január 17 és 24 között kerül 2010-ben megrendezésre az Ökomenikus Imahét a keresztények egységéért.
Saját életét oltotta ki egy rab a székesfehérvári fogdában.
Tegnap délelőtt egy gazdátlan táskára figyeltek fel a székesfehérvári bankok egyikében.
Újra nagy mennyiségű hó esett Székesfehérváron, csakúgy, mint decemberben.
Akik szilveszterkor nem lőtték ki az összes rakétájukat, azok a megmaradt darabokkal jobb ha sietnek oda, ahol vették őket.