A Fejér Megyei Szent György Kórház intézményi struktúra-átalakításáról, valamint az Alba Volán Zrt. vezérigazgatójával, Tóth Istvánnal történt tárgyalásairól, a közlekedési vállala...
A Velencei - tavi Nyári Játékok 2007-ben második alkalommal kerül megrendezésre. A hagyományteremtő programsorozat célja, hogy az összefogás egységében bemutassa a Velencei - tó, é...
A bosznia - hercegovinai önkormányzatok és kistérségek fejlődése érdekében szerveztek tanulmányutat a 20 közigazgatási szakemberből – polgármesterekből, önkormányzati és minisztéri...
A Megyei Művelődési Központ a fő szervezője a Leghosszabb nap fesztiválnak. A gazdag programban a Zichy-ligetben mártózhatnak meg az érdeklődők 22-én pénteken és 23-án szombaton.
Kiírták a minőségi díj pályázatokat.
A megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, amiért személyesen köszönthette a német, a szlovák és cigány kisebbség képviselőit, és megköszönte Pusztavámnak, hogy vállalta a Nemzet...
Papp Károly dandártábornokot, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét június 15-ei hatállyal a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnokává nevezték ki. A tábornok a megyehá...
A Fejér Megyei Önkormányzat elkészítette 2006-2010-es gazdasági programját, amelyben kiemelt helyen szerepel a kistérségekkel való együttműködési alap megteremtése. A megyei közgyű...
Pusztavám adott otthont az idei Fejér megyei nemzetiségi nap programjainak. A szervezők június 16-án látták vendégül mindazokat, akik a szórakozás mellett sa velünk élő nemzetisége...
Ma osztották ki a Klebensberg Kunó emlékérmet az idei díjazottaknak. Az ünnepségen a díjazottak Gombaszöginé dr. Balogh Ibolyától, a megyei közgyűlés elnökétől vehették át Fejér Me...
A Megyei Művelődési Központ adott otthont a sajátos nevelésű igényűek 9. Fejér megyei kulturális fesztiváljának. A rendezvényen Veszprém és Komárom-Esztergom megyei intézmények lak...
A katasztrófavédelem szakemberei sajátos helyzetben vannak: maguk is úgy tartják, az a jó, ha nincs szükség a közbeavatkozásukra. Ugyanakkor azon vannak, hogy szükség esetén bármik...
A megyeháza adott otthont annak a tanácskozásnak, amelyet a megyei rendőrfőkapitányság kezdeményezett, és a mentőszervezetek, a katasztrófavédelem, a közút kht. vezető képviselői, ...
A hétvégén megyénk több településén is megemlékeztek Magyarország I. világháború utáni szétszaggatásáról, az úgynevezett trianoni békéről.
- A kormánypártok megszegték a régiós fejlesztési tanács döntéseivel kapcsolatos előzetes megállapodást - jelentette be sajtótájékoztatóján Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei...