A Papírgalériában Czeglédy Anikó akvarell kiállítására és sorszámozott album bemutatójára várják az érdeklődőket november 13-án 16-18 óra között.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja záró programjaként november 14-én 17 és 24 óra között a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban ünnepelhet a közönség. A gyerekek Márton- napi lámpást kész...
Ezzel a címmel érkezik Székesfehérvárra az a vándorkiállítás, mely elsőként, Debrecenben mutatkozott be. A kiállítást november 13-án 16 órakor Vadász Géza nyitja meg a Szent Ist...
Ma reggel, hónapokig tartó betegeskedés után, 84 éves korában elhunyt a Kossuth-díjas festőművész, aki 2005. óta megyénk díszpolgára.
21 óra 15 perckor Úrhida területéről betöréses lopásról érkezett bejelentés. A sértett elmondta, hogy épülőfélben lévő házának melléképületén verte le ismeretlen a lakatot, és onna...
Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége család – gyermekvédelmi témakörben ingyenes jogi tanácsadást tart Sziklainé dr. Kiss ...
Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Civil Szervezetek Regionális Szövetsége és az Esélyek Háza - „Informatika szenioroknak” képzés záró ünnepségét tartja november ...
Az akció időtartama: november 30-ig
Oláh Márta gyöngyfűző és tanítványai munkáiból nyílt szerdán kiállítás a MMK Művészetek Házában, „A szépség kertjében” címmel. Oláh Márta a Sárköz fővárosában, Decsen él, a '90-...
A nagy orosz író talán legtöbbet játszott művét, a Cseresznyéskertet mutatták be november 6-án 19 órakor. Azt a darabot, ami a fájdalmas változásról, valami elvesztéséről, az ért...
Több mint 10 éve várják a családokat a SZÉNA Egyesület székesfehérvári irodájukban, hogy segíthessék kisebb-nagyobb problémáik megoldásában. Előzetes telefonos, vagy email-es e...
Pál utcai fiúk - 2009. november 18-án Móron, az Erzsébet téri Művelődési Házban 15 órakor a Pannon Várszínház előadásában.
Idén 11. alkalommal kerül megrendezésre a Gárdonyi Iskoláért Alapítványi Bál, a szülői munkaközösség szervezésében. Rendezvény időpontja : 2009.11.14. 19:00
Egy székesfehérvári parkolóban köttetett kétes üzlet nyomán indult büntetőeljárás a hét végén. Történt ugyanis, hogy a két megbízó nem volt megelégedve a kiközvetített eladó személ...
Fejér megye kivételes szépségeket tartogat azok számára, akik nyitott szemmel járnak a világban - derült ki a Megyeházán ma, egy díjnyertes fotósról és egy megjelenő falinaptárról ...