Elérkeztünk az évnek ehhez az időszakához, mely a várakozás jegyében telik. November 30-án meggyújtottuk Adventi első gyertyánkat a koszorúkon.
Mikulás ünnepéhez közeledve december 2-án 11 órakor kezdődik Velencén a Mikulás mesélés Guinness- rekord kísérlete.
Kilencedik éve szervez egész napot betöltő Télapóvárót az állami gondoskodásban élő gyermekeknek a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület. Szombaton Székesfehérváron, a Barátság H...
November 30-án a latin és a standard táncok kedvelői örülhettek, hiszen Székesfehérváron a Köfém Sportcsarnokban megrendezték az 51. Alba Regia országos táncversenyt.
A Fejér Megyei Művelődési Központ szervezésével december 23-ig látható a kiállítás
Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során három személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt.
Az illegális színesfémtelepek felszámolására indított akció-sorozat keretében ismét razziáztak Fejér megye rendőrei. A november 25-én végrehajtott akció ötvenkét legális, illegális...
Az esztendő legbensőségesebb időszakában újra ünneplőbe öltözik a Székesfehérvári Püspökség udvara. Immár harmadik alkalommal nyílik meg az Adventi Udvar november 29. és december 2...
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Bibliai találkozások című kiállítása a Püspök Palota kertjében nyíló Adventi Udvar rendezvényeivel egy időben advent első két hétvégéjén megle...
Fejér megye közép-keleti területén fekvő községben, Besnyőn Adventnyitó koncertet tartanak2008. november 29. szombat - Besnyő, Faluház
Koszorú készítésre invitál november 30-án a Kossuth Lajos Művelődési Ház Pákozdon Fejér megye
Tilhof István, Mátyásdomb község polgármestere és Kósáné H. Katalin intézményvezető szakmai programot szervez a mátyásdombi művelődési házban, Esélyt a kisiskoláknak - a vidéki isk...
A tegnapi napon Fejér megye területén, nem történ személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset.
2008. november 24-én volt húsz éve, hogy Szűcs Jenő, kiemelkedő magyar történész, egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora véget vetett életének.
Fejér megye művelődési központjában regionális kiállítás megnyitója lesz.